header
Bajor Gizi
 

A múzeum gyűjteményéből:

Szakkatalógus

 

           
           
           

Született: 1893. május 19. (Beyer Gizella)
Elhunyt: 1951. február 12.
férjei:
dr. Vajda Ödön, ügyvéd 1920-1927,
dr. Paupera Ferenc, a Földhitelbank igazgatója 1928-1932,
dr. Germán Tibor, orr- és gégespecialista, egyetemi tanár 1933-1951.

1911 – 1914 a Színművészeti Akadémia hallgatója
1914 leszerződtetik azonnal a Nemzeti Színházhoz
1914. április 2. első szerepében döntő sikert arat (Lucien Népoty "A kicsinyek")
1914 – 1924 a Nemzeti Színház tagja
1924 – 1925 a Magyar Színházba szerződik
1925 őszétől fogva haláláig a Nemzeti Színház tagja marad
1928 a Nemzeti Színház örökös tagjává választják
1925 1933 pályája aranykorszaka
1929 1930 Párizsban filmez
1936 Heltai Jenő: A néma levente (Zília) vendégjáték a Magyar Színház
1944 – 1945 sokakat megment a biztos haláltól, és többeket bújtat saját házában
1948. március 15-én a frissen alapított díj kitüntetettje, így ő az első Kossuth-díjas színművész
1950. augusztus 20. Bajor Gizi megkapja a Kiváló művész-díj
1951. február 12-én 58 évesen, harmadik férje, Germán Tibor meggyilkolta
1952. február 12. otthonából emlékmúzeumot – Bajor Gizi Színészmúzeum – alapítanak, Gobbi Hilda kezdeményezésére

Édesapja, Beyer Marcell kávéházat üzemeltet a Kálvin téren, abban a házban, amelyben laknak is. A Beyer gyerekek a nagyobbik Marika, Rudi a bátyja és Gizi gyakorta tartózkodnak a Báthory kávéházban rendszerint, ahová a két utcára is néző háztömb belseje felől, a kártyaszoba egy kis ajtaján keresztül visz az út. Gizi iskolából jövet-menet, innét hátulról, a lakóház felől jár be szüleihez a zajos kávéházba. Ahogy keresztülmegy a kártyaasztalok közt, a füstös szobán át, gyakran megáll a játék, és a játékosok szemükkel követik a kislány útját, amiből azért néha támad egy-egy rossz bemondás, amelyet kártyás nyelven renonsznak hívnak. Aztán egy nap a kártyások elnevezik Gizit Renonszkának, s ez a jellemző név rajta is marad, egészen a Báthory kávéház megszűnéséig.

Apám amikor beletörődött abba, hogy színésznő és a Nemzeti Színház tagja lettem, valamelyik újság megkérte, nyilatkozzék hogyan lépett a lánya erre a pályára. Apám nem szerette a színház körül való mókázást, de megírta az interjút. Tündöklő humorának tökéletes képe ez. Részletesen elmesélte benne saját életrajzát, elmondta, hogy 1849-ben, emigrációban született. Apja Bem vezérkari főnöke volt, ő maga Németországban végezte tanulmányait, bányamérnök lett, satöbbi, satöbbi. Végre Magyarországra került. Egyszer elment a Nemzeti Színházba, végignézte az előadást, és azt mondta: „Ejnye, ejnye, itt nemsokára új naivára lesz szükség.” A cikket úgy fejezte be: „Miután ezt megállapíthattam, megházasodtam és szállíthattam a színháznak egy naivát.

1922-ben újból igazgatóválság alakul ki a Nemzetiben. Ambrus Zoltán lemond, helyébe Hevesi Sándor kerül, aki nemcsak rendező, filológus és színház teoretikus, hanem kiváló színésznevelő is. Hevesi és Bajor találkozásáról mondták, hogy „Paganini megtalálja Stradiváriusát”. Nincs megállás, innentől fogva alig van darab a Nemzeti Színházban, amelyben Bajor Gizi ne játszana. Gyakorlatilag Hevesi Sándor Bajor Gizire építi műsorpolitikáját, és a darabok sikerének egyik közös titka, maga: Bajor Gizi. Nem csak Hevesi ismeri fel Bajor egyedülálló képességét, hanem az írók is. Csathó Kálmán, a régi és gyerekkori jó barát mellé felzárkózik a nagymester, Herczeg Ferenc és az ifjú szerzőnek számító Zilahy Lajos. Felváltva írják darabjaikat, amelyet rendre be is mutat a Nemzeti Színház, természetesen Bajor Gizi főszereplésével.

Klabund Krétakör című darabjának Haitang nevű kínai lányát alakítja, ahogy az egyik kritikusa mondja: Nem parádézott a szereppel: azonosult vele. Maga a szerző is hálás az előadásért, dicséri Bajor Gizi elmélyült europer játékát.

„…hogy ki az őszinte, azt az emberek fantáziája dönti el. Kezdő koromban jó modorom volt, senkiről sem mondtam rosszat, sem a szemében, sem a háta mögött. Ezt afféle főzőcskének minősítették. Amikor a Fehér felhőkben, az angyalt játszottam, Hegedűs Gyula megkérdezte egyik íróbarátunktól: Mit szól ehhez a kislányhoz? - Az író erre azt válaszolta: Vigyázz, ez mindenkit főz! Kétségbeesetten fordultam Hegedűshöz: Mondja igaz ez? Hegedűs az orra alatt dünnyögte: Engem azzal főz, hogy nem főz. - Mindegy mit csinálunk a világ, mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam.”

„...engem viszont nem érdemes megrágalmazni, úgyis kikotyogok magamról mindent. Valaki azt mondta rólam, hogy önmagam detektívje vagyok, mert mindig kiadom magamat. A hazugságban nem hiszek. Egyszer valahol az asztalunkhoz telepedett egy rendkívül feltűnően viselkedő, bolondos ember. Amikor elment, a társaság egy része azt mondta rá, hogy bolond, a másik meg azt, hogy játssza csak a bolondot. Herczeg Ferenc erre csöndesen megjegyezte: Ha játssza, akkor csakugyan bolond! Ilyennek látom a hazugságot. Ha az utcalány azt akarja velem elhitetni, hogy ártatlan, elhiszem neki, mert érzem, hogy az szeretne lenni, aminek magát hazudja. És ha a tisztaság iránt való vágy megvan benne, máris tisztább. Minden hazugságban van valami igazság is.”

Talán a Nemzeti Színház-beli viszonyok vezetnek oda, hogy Bajor Gizi enged a Magyar Színház meghívásának, és elvállalja Heltai Jenő egyik legköltőibb mesejátékának, A néma leventének női főszerepét, Zíliát (1936). A Törzs Jenő és Bajor Gizi-kettős kitűnő megoldásnak tűnik. Az előadás mindkét művész életének egyik legnagyobb sikerét, sőt, diadalát jelenti. Száztizenöt estén keresztül megy a darab, szinte egy teljes évadot kitevő előadás-sorozat.

Újból a Nemzeti Színházba szólítja szerződése, és mindjárt egy egzotikus darabbal indítja az új évadot, hisz a kínai Hsiung Gyémántpatak kisasszony (1936) című színdarabjának címszerepét alakítja Távol-keleti pantomimelemek beiktatásával. Millos Aurélt, a düsseldorfi táncszínpad volt művészeti igazgatóját és a Római Opera világhírűvé lett magyar koreográfusát szerződteti a Nemzeti Színházhoz, annak igazgatója dr. Németh Antal az előadáshoz a Bajor Gizi szerepéhez illő koreográfia megszerkesztésére. „utánozhatatlan bájjal táncolja végig a darab szövegére a kifejezés koreográfiáját. A Gyémántpatak kisasszony megelevenedett porcelánfigura: Gizi játékos és drámai attitűdjei során az abszolút színészi kifejezés legcsodálatosabb élményét nyújtja” – írja naplójában dr. Németh Antal.

„Ausztriában nyaraltam az urammal és jó barátnőmmel, a kiváló orvosnővel. Kirándultunk egy hegyi menedékházba. Zuhogó esőben érkeztünk fel, dirndlink elázott, cipőnk, harisnyánk csupa víz volt, hajunk csapzottan lógott a szemünkbe. Leültünk egy hosszú asztalhoz, szalámit és tejet uzsonnáztunk. Pokoli jókedvünk kerekedett. Az asztalnál kívülünk komoly hollandusok ültek. A menedékház gazdája előhozta a vendégkönyvet, arra kért, írjuk be a nevünket. Beírtuk. barátnőm egy nagy szanatórium főorvosa, az uram gégésztanár, én meg a Nemzeti Színház örökös tagja. A hollandusok megnézték a vendégkönyvet, majd kételkedőn végig mértek minket: „Nem is hittük volna, hogy ilyen komoly emberek!” Férjemet bámulták: „Professzor?” Mire és szemtelenül és vidáman: „Méghozzá milyen híres professzor!” Aztán a barátnőmre néztek. Én megint megszólaltam: „Barátnőm egyike a leghíresebb tbc-specialistának!” A hollandusok mosolyogtak, és gúnyosan vizsgálgatták elázott ruhámat: „És maga persze a leghíresebb magyar színésznő” Nagyokat nevettem, csapkodtam a térdemet. „De még mennyire az vagyok!” A hollandusok szigorúan rám néztek, felírták a nevet. „Van egy pesti barátunk, majd érdeklődünk maga felől!” Később hallottam, hogy csakugyan érdeklődtek. Remélem a pesti barát, ha nem is olyan elragadtatással dicsért engem, mint én magam, de legalább kedvezően nyilatkozott rólam. Egy ilyen hegy tetején az ember nagyon elbizakodott.”

Utolsó nagy színházi premierjévé lép elő Lady Milford megformálása Schiller Ármány és szerelem című drámájában, a kitűnő Gellért Endre rendezésében. A próbák során, a rengeteg megszakítás ellenére is, Bajor érzelmi felindultságában ott tudja folytatni szerepét, ahol megszakították a próbát a rendezői instrukciók. Ritka és csak kevesek sajátja ez a profizmus. Gellért maga is zavarba jön ettől. Bajor előadásában a főhősnő végig rejtélyes, különös és megfoghatatlan, és az utolsó pillanatig el nem dönthető, hogy tulajdonképpen a hercegi kurtizán színészkedik, vagy valóban el fog majd menni napszámosnak, hiszen egy utolsó gesztussal minden korábbi mondatát idézőjelbe teszi. Bajor tele van munkakedvvel, bár valójában szorong a politikai változások okán, mint ahogy korábban is a háború alatt, de ez a mostani kor már rossz beidegződéseket indít el benne.

Bajor Gizitől sokan kérnek autogramot, nemritkán még harmadik férje, Germán Tibor páciensei is. Gyakorta írja le nevét hát különböző papírosokra, amelyet rendre továbbít férje, de egyszer egyet, egy nagyobb papíros alján tintával aláírtat eltesz Tibor későbbre, amely majd a kettős öngyilkosságát hivatott aláírásával hitelesíteni.
Eszelősök hidegvérével fonja hálóját gyanútlan felesége körül. Gizi egyik ismerőse néhány héttel a végzetes nap előtt neszét veszi, hogy Germánnal valami nagy baj van. Ijedten rohan Gizihez, hogy csináljanak Tiborral valamit, mert szerinte nagybeteg, furcsán beszél és valamire készül. Talán öngyilkosságra. Gizi azonban a közben kibontakozódó Rákosi-féle diktatórikus uralom kezdeti és igen nehéz időszakában, a csekélyke indok alapján is fejeket hullató rendszer idején, félti férje egyetemi kinevezését. „Híreszteljétek csak, hogy őrült. Akkor aztán fuccs az egyetemi katedrának és titeket sem tudom, ki fog majd eltartani...”
Aztán elkövetkezik a végzetes dátum: 1951. február 12. Azon a kora reggelen is szokása szerint odanyújtja férjének a karját, hogy megkapja a napi B-vitamin-injekciót. Germán ezúttal egy nagy adag morfiumot fecskendez be a megszokott vitamin helyett, amely a jelek szerint pillanatok alatt végez a művésznővel. Utána önmagával is végezni kíván, de ő nem hal meg azonnal. Csupán estefelé, anélkül, hogy egyszer is visszanyerné az eszméletét. Még él, amikor rájuk találnak aznap délelőtt, és őt haladéktalanul beszállítják a mentők a Korányi Kórházba. Eszméletét egy percre sem nyeri vissza. Tette előtt azonban gondoskodik a búcsúlevél felől. Izgalomtól remegő kézzel a korábbról megőrzött Bajor Gizi-signum fölé firkant valami olyasmit, hogy „betegen nem lehet élni”. Végül is ez lett az a búcsúlevél, amely a közösen elhatározott öngyilkosságot hivatott igazolni. Később a rendőrségi szakértők egyértelműen megállapítják, hogy Bajor Gizi aláírása korábbi keletű a fölébe írt szövegnél, sőt, teljesen más tintával íródik, és más kéztől is való.

Forrás:
Csathó Kálmán: Izzó levegőben: emlékek a régi Nemzeti Színházról. Budapest, Palatinus, 2006.
Galsai Pongrác: Bajor Gizi játékai. Busapest, Magvető, 1971.
Liska Dénes: Zárt ajtók mögött – A Bajor-rejtély. Kaloprint, 2001.

 
content_bottom
footer